Tarantino sokszor sok helyen megkapta már a vádat, hogy filmjei unalmasak (illetve túl erőszakosak), mondván, lassan csordogál a cselekmény, amely sok esetben ráadásul keszekusza, széthúzó szálakból áll össze. Nézzük, mennyiben igaz ez a vád 2015-ös alkotására és egyben nyolcadik filmjére, az Aljas nyolcasra.

Tarantino művei kapcsán a legnagyobb félreértés abból adódhat, hogy klasszikus narratívájú, blockbustereken edzett szemmel tekintünk rájuk, és ennek megfelelően értékeljük őket. Ezek a narratívák ugyanis egy jól megszokott ívet írnak le, körülbelül azonos időtartamban, és kellő akciót tartalmaznak, amelyre ráadásul a gyakori vágások is rásegítenek; összeségében pedig elmondható, hogy tepernek a néző figyelméért, azt maximálisan kiszolgálva. Egyébként, hogy mennyire érezzük mozgalmasnak a cselekményt, főleg a feszültséggel töltött akciók mennyiségétől, illetve a karakterek és a cselekmény hely és időbeli változásainak gyakoriságától függ. Azon is múlhat ez az érzet, hogy a rendező mennyiben fókuszál sorsfordító eseményekre.

Az Aljas nyolcasban és a szóban forgó rendező filmjeiben általában a karakterek sokat dumálnak, a népszerű filmekhez képest kevés a helyváltoztatás, az akciók száma pedig függ azok megítélésétől is – mindenesetre az biztos, hogy sok lövés durran el sok hullát termelve, és tabukat döntögető erőszakból sincs hiány (gondolhatunk itt például a egyes női karakterek ellen elkövetett brutális erőszakra).

A lehetséges okok felvázolása után, nézzük, mi az a réteg, amelyet, ha megtanulunk „olvasni”, akkor egy unalmas filmből „körmöt lerágós” mozi válhat?

Először is fontos megjegyezni, hogy Tarantino meglehetősen ambivalens viszonyt ápol a klasszikus hősökkel és kultuszukkal. Az Aljas nyolcas hősei is látszólag mitikus magasságokba emelkedett karakterek. Megjelenésük, színre léptetésük, gyakorlatilag már a kimondáskor kultikussá vált aranyköpéseik, lazaságuk, nagy pofájuk mind azt sugallják, hogy ezek komolyan veendő, a hétköznapi, egyszerű emberek felett lebegő nagyszabású figurák (tegyük hozzá, műfajfilmekben azok is maradhatnának) – a felszínt nézve Luke Skywalkerek és John McClane-ek.

Marquis Warren miközben a fejvadászként begyűjtött hullák előtt ül

Marquis Warren őrnagy, fejvadász és Chris Mannix seriff

A kezdődő pátoszképződést azonban a rendező lerántja egy aljas, kisstílű, a hétköznapinál kisszerűbb szférába. Tarantino ennek a „lerántásnak” az egyik legnagyobb virtuóza és mestere, többek között ennek a technikának köszönhetünk annyi könnyfakasztó jelenetet az Aljas nyolcas mellett például a Ponyvaregényben is.

De pontosan hogyan is viszi végbe a karakterek átértékelését? Egyik bejáratott eszköze a szereplők bagatell, kínos szituációkba való helyezése. Az Aljas nyolcasban ilyen például a sokszor eljátszott bedeszkázása a – cselekmény központi helyét adó – fogadó ajtajának, amit be kell rúgni, majd, ahogyan a fogadó vendégei többször is odaordítják az éppen érkezőnek: két deszkával kell odaszegezni, mert különben a szél belöki. Később az is kiderül, hogy ennek a bizonyos ajtónak ki tette tönkre a zárját. Mindebből az igazán érdekes, hogy a szereplők az egyik pillanatban életről  és halálról vagy éppen az igazságról alkotott elveiket ismertetik teljesen, majd percekig, visszatérően, akár 5-6 jelenetben egy ajtó bezárásával szarakodnak.

Az ajtó, amelyet állandóan be kell rúgni majd visszaszegelni, és ezt nem átall sokszor megmutatni Tarantino

A rendező másik jól bejáratott módszere karakterek motivációjának a leleplezése. Végül mindig kiderül, hogy hiába dobálóznak fennkölt elveikkel, kizárólag az önérdek vezérli cselekedeteiket. Filmünkben a fogadó nyolc tagjából az egyik egy „álhóhér”, Oswaldo Mobray. John Ruth-nak, aki Red Rockba szállítja körözött zsákmányát, ez az illető felvázolja hivatásához kapcsolódó ideológiáját: Ő nem ítélkezik az elitélt felett, és érzelmileg sem befolyásolja a feladat, legyen szó bárkinek az akasztásáról. John Ruth-ot pedig becsüli, mert munkát hagy neki, mivel ő olyan fejvadász, aki élve juttatja el az igazságszolgáltatás elé foglyát, innen a neve is: The Hangman. Később kiderül, hogy a hóhér valójában egy banda tagja, amely a fogadó tulajdonosait megölte, és Ruth-ékkal is ezt tervezi, hogy kiszabadítsa a szökevényt. Emellett nem is Oswaldo Mobraynek, hanem Pete Hicoxnak hívják. De említhetnénk az idős, rasszista, a polgárháborúban a déliek oldalán harcoló veterán tábornokot, Sanford ’Sandy’ Smitherst is, akiről kiderül, hogy összejátszott a bandával mindvégig. A pátosszal körülvett klasszikus, pozitív hősök ilyen fokú, az átlagemberre jellemző gyarlóságokat nem bírnak el.

John Ruth csak fegyverei átadásának ellenében engedi fel Warren őrnagyot a postakocsira

A harmadik jellemző, amely a populáris történetekhez szokott befogadót untathatja vagy idegesítheti, az a rendező sajátos narratív szerkesztéstechnikája.

Az Aljas nyolcasban a lineáris történetvezetést egy időbeli visszaugrással szakítja meg, amelyet saját hangján bevezetett narrációval vezet be. A narráció a szájbarágós történeteket imitálva eleve ironikus hangot üt meg. A visszaugrásnak köszönhetően újra láthatunk már levetített jelentrészeket, csak a fogadó belső terének más szeleteit. Ami ennél is fontosabb, hogy újranézés közben felhívja a figyelmet újabb lehetséges nézőpontokra, melyek által a történet szempontjából kulcsfontosságú új információkra is fény derül. Az Aljas nyolcas esetében ilyen a kávé megmérgezése, amit mi nem vehettünk észre, hiszen a rendező korábban Major Marquis Warren, a fekete fejvadász és a veterán tábornok halálos kimenetelű vitájára irányította a figyelmet.

Láthatjuk, hogy Tarantino több szempontból megvezeti a befogadót. A népszerű műfajfilmeknek köszönhetően megszilárdult elvárásainkat tökéletesen ismeri – ezekre épít, ezekkel játszik. Személy szerint én ebben látom művészetének „magasabb” értelmét, amennyiben ilyet keresünk. Kíméletlenül szembesít vágyainkkal, félelmeinkkel, gyengepontjainkkal, sztereotípiáinkkal és előítéleteinkkel. Ebből a szembesítésből a néző pedig csak épülhet.

Ha tehát eddig unalmasnak gondoltad a rendező filmjeit akár az általam felvetett, akár egyéb okok miatt, érdemes az említett szempontokra is figyelni. Vesztenivaló nincs, legfeljebb ezek után sem fog tetszeni, amit csinál.