Fehér Zaj (White Noise) utóvélemény
Kis idővel a beszélgetésünk után úgy érzem tisztábban látom, mi is az a fehér zaj a Fehér zaj szerint: A mindennapokban leginkább az árulkodó és intő érzések és nonverbális jelek tudatosításáról vonja el az ember figyelmét. Nem látjuk a másik embert, helyesebben látjuk, de nem figyelünk rá teljesen, mintha egy okos szemüveg lenne rajtunk egész nap. Megy a rádió, a tévé, az utca tele plakátokkal, a szupermarketekről ne is beszéljünk – mindenhol figyelemfelkeltő jelek milliói. (És a cselekmény ideje óta évtizedek teltek el! Mennyi új és sokkal hatékonyabb, egyénre szabott módszer áll már a rendelkezésünkre!!!) Rövid távon megnyugatnak minket ezek az ingerek, mert egy állandó, a remény hangulatát megteremtő zajt generálnak. A figyelemelterelés miatt úgy érezhetjük, hogy semmi probléma nincsen, vagy ha van, akkor csak egy újabb ingersorozatot kell keresnünk. Beszédes, hogy a film mindezeket a fájdalomcsillapító hatásokat egy konkrét fantáziagyógyszerbe sűríti...
Viszont tudattalanul felfogjuk a másik ember és az általunk kibocsátott vészjelzéseket: egy félmosoly, egy szemöldökráncolás, vagy szimplán csak a rossz kedv, amit reggel az ágyból kikelve érzünk. Ezek fölött mind szemet hunyunk. Nem véletlen, hogy a legnagyobb kétségbeesés és félelem éjszaka tör rá a szereplőkre (és ránk?), amikor az alvás miatt (amit nem tudunk kijátszani) nem bámulhatjuk és hallgathatjuk már zajkeltő eszközeinket. Ilyenkor rémisztő a csend és a ránk leselkedő szembenézés… (Zsolt)
