Furcsa irodalom a Knausgardé. Nem tudom eldönteni, hogy szeretem vagy rettentően idegesít. Néha az volt az érzésem olvasás közben, hogy egy kiforrott írói hitvallással van dolgom, máskor pedig az amatőrségből fakadó „megúszást” és túlírtságot éreztem ki a sorok mögül. Lehetséges, hogy az a probléma, hogy az ember mindig egy műalkotás egészét igyekszik értékelni, pedig jelen esetben talán logikusabb lenne, ha azt mondanánk, hogy egyes részei ilyenek, más részei olyanok.

Őszinteség. Ezt az egy címkét biztosan nem veheti el senki a szerzőtől, legalábbis az arra irányuló szélsőséges törekvés nyilvánvaló. Elég-e a szöveg radikálisan őszinte volta, hogy szépirodalomnak hívhassuk? És mi a helyzet a szerző által is bevallottan unalmas, végletekig részletező epizódokkal, mint amilyen a szilveszteri bulira való készülődés? Nem az lenne a feladata, hogy ezeket a részeket meghúzza és szerkessze a saját koncepciója szerint? Esetleg avantgárd jellegű lázadásról van szó? A nyilatkozatokból nem ez derül ki… Knausgård írói módszere abban áll, hogy nem találja ki előre műveinek konkrét elemeit, hogy számára is megmaradjon a felfedezés izgalma. Másrészt úgy érzi, hogy ezek az epizódok kellenek a társadalmilag fontosnak ítélt események felvezetéséhez, mint amikor egy férfi elveszti alkoholista apját. Értjük, amit mond, mégis nehezen fogadjuk el…

Nem tudok válaszolni egyértelműen a felvetett kérdésekre, és talán nem is kell. Elég legyen annyi, hogy láthatóan szüksége van a mai olvasónak arra, hogy halálról, testvéri kapcsolatról, szerelemről, bűntudatról és egyéb általános témákról tabumentes gondolatokat kapjon. (Sokat elmond ez az igény az elvileg szabad gondolkodáson és véleménynyilvánításon alapuló nyugati demokratikus kultúrákról és berendezkedésekről.) Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy amennyiben egy művészeti alkotás lelki segélyt nyújt millióknak, nem lehet kérdés, hogy indokolt és érvényes. És hogy miért pont egy irodalmi alkotásban képes valaki ennyire őszintén megnyilatkozni? Erre Karinthy szállóigévé vált gondolata adhat választ: „Nem mondhatom el senkinek,/ Elmondom hát mindenkinek.”